2017. április 7., péntek

Könyv jelent meg Törőcsik Mariról – nyilatkozott a szerző


Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közönség.

Bérczes László az MTI-nek elmondta, hogy régóta ismeri Törőcsik Marit, nagyra tartja, többször is készített vele nagyobb interjút, és amikor a színésznő elvállalta az általa szervezett Ördögkatlan Fesztivál védnökségét, jobban is megismerhette.

Mint hangsúlyozta, Törőcsik Mari rendkívüli tehetség, és azon kivételes emberek közé tartozik, akikből sugárzik a felülemelkedés képessége.

“Amikor pontosan ennek hiányát tapasztalom ebben az országban folyamatosan, akkor azt érzem, hogy fontos lehet ebből a szempontból is ez a könyv, hogy lehet így is. Lehet úgy is, hogy valaki nem irigykedik a másikra, ha valami jóval találkozik, hanem örül” – mondta, hozzátéve: teli vagyunk panaszkodással és nyavalygással, ahelyett, hogy örülnénk az életnek.

Kiemelve Törőcsik Mari tehetségét, személyisége erejét, nagyvonalúságát és életszeretetét, Bérczes László hangsúlyozta: azt szerette volna, hogy amíg valaki ezt a könyvet olvassa, úgy tudjon a világra nézni, ahogy Törőcsik Mari.


A szerző – aki már Kovács Lajosról, Tompa Miklósról, Paál Istvánról és Cseh Tamásról is készített hasonló kötetet – felidézte, hogy Törőcsik Marit nehéz volt rábírni a beszélgetőkönyv elkészítésére, de beszélgetni vele már nem volt az, ajándék volt minden találkozás. Az interjúk egy része Budapesten, többsége a színésznő velemi házában készült, főként tavaly nyáron, amikor időnként “beköltözött az életébe”. Több mint húsz “hivatalos” beszélgetés, és sok együtt töltött idő nyomán született a könyv.

A több mint négyszáz oldalas kötet végén megtalálható Törőcsik Mari filmes és színházi szerepeinek eddigi legpontosabb felsorolása is. Bérczes László szerint ugyanakkor a beszélgetéseknek nem az volt a céljuk, hogy megtudja az olvasó, mi hogyan történt pontosan, a könyv egy ember gondolatait, emlékeit adja vissza, azt, ahogyan ez az ember a világra néz.

Juss hozzá itt a könyvhöz

A kötetben 70-80 fotó is szerepel, amelyeknek egy része a kétszeres Kossuth-díjas színésznő pályájának állomásait, másik része pedig civil életét – gyerekkorát, faluját, cannes-i szereplését – mutatja be, ahogy a beszélgetésekben is keverednek a szakmai és a személyes történetek. Törőcsik Mari visszaemlékezik például arra, amikor gyerekként várták édesapjukat a háborúból, az első színpadra lépésre a Nemzetiben, a Zsótér Sándor rendezővel való munkára, de a Kádár Jánossal való első találkozásra is.

A kötet izgalmas lehet annak is, aki nem ismeri Törőcsik Marit, mert a szöveg kacskaringós, ide-oda ugráló, a jelent és a múltat mindig keveri – mondta a szerző, hozzátéve, hogy a könyv kizárólag új interjúkat tartalmaz, a Színház és a Jelenkor című lapokban megjelent korábbi beszélgetéseik nem kaptak helyet benne.

1 megjegyzés:

  1. Kedves Szerző Drága Művésznő!
    Az utobbi évek egyik legjobb legfantasztikusabb könyv az Önöké!
    Meghatódva olvastam minden sorát és Önök elgondolni nem tudják mekkora ajándék Nekem mint olvasónak visszamenni az időben ,a Legnagyobbakról olvasni,a Művésznő lebilincselő elbeszélésén keresztül!
    Szívből Szeretettel Köszönöm!
    Zubor Andrea

    VálaszTörlés