Törőcsik Mari: "Jaj, csodálatos! Leírhatatlan"

Nem készült színésznek, gyermekként elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy valaha is a színpadon állhat. Ma a nemzet színésze és a nemzet művésze, kétszeres Kossuth-díjas, de sok elismerése közt megkapta a cannes-i Aranypálmát is. November 23-án, születésnapján gálaesten köszönti a nyolcvanéves Törőcsik Marit a Nemzeti Színház társulata.

A művésznővel a Magyar Hírlap készített interjút.


– Milyen volt a hangulat a Nemzeti Színházban, amikor odakerült?
– Jaj, csodálatos! Leírhatatlan. Olyan emberek közé kerültem, akik a Horthy-kor Magyarországán a Riviérán nyaraltak, és Svájcban síeltek. Mielőtt én először kimehettem volna a párizsi bemutatómra – mert a Körhintával nem engedtek ki Cannes-ba –, előtte való nyáron, egy szárnyashajón válogatott nagy színészek néhány órára kimehettek Bécsbe. És ők tudták, hogy én nem szórakozom. Már harmadszor voltam Cannes-ban, három filmmel, és a páholyomhoz járt kezet csókolni Jean Cocteau, világlapok hozsannáztak rólam, és mégis remegve mentem be statisztálni Az ember tragédiájába. És azok az emberek tudták, hogy én ebben nem játszom meg magam. Tudták, hogy én nem filmsztár akarok lenni, hanem színész. Színész márpedig csak az anyanyelvén, csak a saját hazájában lehet az ember.