2016. szeptember 12., hétfő

Törőcsik Mari: "Csodálatos szüleim voltak. Nagyon jó tulajdonságokat örököltem tőlük. "

„Én már egy nyűgös öregasszony vagyok. Nem akarok interjút. Inkább egy könnyed beszélgetés legyen" – mondta barátságosan Törőcsik Mari, miután kiszállt az általa vezetett autóból.
Érdekességek Törőcsik Mariról

Az interjú 2010-ben készült.


A többszörös Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész kedvéért még az egyébként ilyenkor zárva tartó Karolina úti kávézót is kinyitották.

Az időpont-egyeztetéskor azt mondta, hogy kontrollra megy a Kútvölgyibe. Mit mondtak az orvosok?
Törőcsik Mari: A jobb kezem nem jó, egy csigolyavelőm elhalt, és a csuklóm sem a régi. Ezt leszámítva azonban jól vagyok. Fogni tudok, így autót is vezethetek.

Nem túlzás, ha azt mondom, hogy az egész ország önért imádkozott, amikor betegeskedett. A sarki virágárus új csokrot kötött, amikor megtudta, hogy önnek viszem. Érzett ebből a szeretetáradatból valamit?

– Elég elzártan éltem, és csak a családtagjaim látogattak. De mindig úgy éreztem, hogy a közönség egy része szeret, ölben tart, és mindenen átsegít. Rengeteg virágot kaptam, és sokan kerestek telefonon is. Ez a sok biztatás is közrejátszott abban, hogy most itt ülünk és beszélgetünk.

Lelkileg is túltette magát a történteken?
– Igen. Lelkileg is jól vagyok. Aktív életet élek Velemen.


Ebbe a főzés is beletartozik? Csak azért kérdezem, mert állítólag negyvenéves koráig be sem tette a lábát a konyhába.

– Most már finomakat főzök (nevet). Habarni azonban még mindig nem tudok. És sütit, valamint tésztás ételeket sem szoktam készíteni. Azt lehetett mondani, hogy rosszul játszom, de hogy rosszul főztem, azt nem. Eleinte mindig csirkét sütöttem. Pilinszky János költő jó barátom volt. Már a negyedik vagy ötödik alkalommal ebédelt nálam. Megkérdeztem, hogy ízlik-e neki az étel, azt felelte: Persze. De nem lehetne mást, mint sült csirkét?


Félig már megitta a kávéját, és még mindig nem gyújtott rá. Végleg letette a cigit?
– Megígértem az orvosomnak, hogy egy slukkot sem szívok. Nem könnyű, de betartom.


Meséljen egy kicsit a családjáról. Unokája van már?
– Sajnos nem vagyok még nagymama.


Azt beszélik, hogy a pályafutása elején sokat nélkülözött. Igaz, hogy még ennivalóra sem mindig jutott?
– Ez bonyolult. Amikor hazajöttem a Körhinta bemutatójáról Franciaországból, a szellőzőaknában tartottam a ruháimat, mert nem volt szekrényem. Háromezer forintot kaptam a szerepért. Emlékszem, abból csináltattam az egyetlen kabátomat, amit hordtam. Szegedi felvágottat ettünk az első férjemmel, Bodrogi Gyulával. Mégis boldogok voltunk.


Régi színésztársai közül kikkel tartja még a kapcsolatot?
– Avar Pistával, Psota Irénnel, Bara Margittal, Máté Erzsivel, Garas Dezsővel, Tordy Gézával rendszeresen beszélek telefonon. De csak ritkán találkozunk.


Más világ volt. Ön szerint mi az oka, hogy a régi nagyok közül többen alig kapnak szerepet?
– Ez egy olyan komplikált kérdés, hogy erről nem is szeretnék beszélni. Az a fajta színház, ami volt, nincs többé. Lehet, hogy egy-egy ember bejön azért, hogy engem lásson, egy jó előadáshoz azonban ennyi nem elég.


Néhány napja Haumann Péter színművészt választották a Nemzet Színészei közé. Miért pont rá esett a választásuk?


– Őt szavaztuk meg.


És mi a véleménye a fiatal színészekről? Ki az, aki ön szerint is igazi egyéniség?
– Neveket nem szeretnék mondani, de minden kornak megvannak a kivételes tehetségei. A mostani fiataloknak részint könnyebb, másrészt nehezebb. Túl sok színészt képeznek ki a pályára. A fiataloknak gyorsan be kell futniuk ahhoz, hogy rendszeresen kapjanak szerepeket. A rendszerváltás után megkérdezték tőlem a nyugati újságírók, hogy nem bánom-e azt, hogy Magyarországon voltam színész. Azt feleltem, hogy nem sajnálom. Tízezerszer tehetősebb lennék, de soha nem lett volna olyan gazdag az életpályám, mint itt. Ez meggyőződésem.


Mikor láthatjuk színpadon legközelebb?
– Októberben a Mein Kampfban láthatnak a nézők. Ezt követően pedig a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban fogok játszani, szintén a Nemzetiben. Befejezte már?


Eszem ágában sincs! Sőt most jönnek csak a kényesebb témák. Igaz, hogy az előadás után el szokta felejteni a szerepeit?
– Gyakran négy-öt darabot kellett egyszerre fejben tartanom. Ami fölösleges, azt nem akarom. Amelyik előadásról tudom, hogy nem játszom többet, azt kidobom a fejemből.


Könnyed beszélgetést kért, úgyhogy beszélgessünk egy kicsit a férfiakról is. Sok hódolója volt?
Mondhatom, igen. A korban hozzám illő öregurak gyakran mondják, hogy szerelmesek voltak belém. Azt szoktam felelni viccesen, így van ez rendjén (nevet).


Bizony így, hiszen álomszép volt. Árulja el, hogyan lehetett elcsábítani Törőcsik Marit?
– Minden pillanat egyedi. Az a szép a dolgokban, hogy váratlanok és megmagyarázhatatlanok. Volt, hogy kaptam egy szál virágot, és nagyon boldog voltam, mert nem számítottam rá. Máskor viszont egy csokor virág sem töltött el akkora örömmel. Azok a döntő pillanatok, amelyekre felfigyelek.

Kimondottan tetszett, hogy szebbnél szebb kalapokat viselt. Hány darabot őriz?
– Édesanyám mindig azt mondta, hogy a kalap és a cipő a legfontosabb. Gyönyörű darabjai voltak. Erzsébet királynőtől megszoktuk, hogy kalapot hord. De én már nem veszem fel, mert tudom, hogy nem állna jól. Két zsákkal elajándékoztam. Csak a három legszebbet tartottam meg.

Annak idején kiállt Oláh Ibolya mellett. Segíti még az énekest?
– Nagyon szeretem őt. Szoktunk is találkozni néha. Szívből kívánom, hogy minden szépet és jót megkapjon az élettől.

Mindig ilyen rendes?
– Csodálatos szüleim voltak. Nagyon jó tulajdonságokat örököltem tőlük. Az, hogy milyen ember vagyok, főleg az ő érdemük.


Kolontár Krisztián (Blikk)